Közösségi szolgálat

 

Te is szeretnél tenni másokért? Szeretnél részt venni egy olyan közösségi projektben, amiben gyerekeknek, rászorulóknak, állatoknak segíthetsz a barátaiddal, miközben teljesíted a kötelező közösségi szolgálatodat is? A közösségi szolgálat során nem csak megoldhatsz egy problémát, hanem észrevétlenül tanulhatsz az együttműködésről, a konfliktuskezelésről, az empátiáról, a kreatív gondolkodásról, a projekttervezésről, a döntéshozásról és a felelősségvállalásról is.

 

2016. január elseje után az érettségi vizsga bizonyítvány kiadásának feltétele 50 óra „közösségi szolgálat” elvégzésének igazolása.

 

Mi a közösségi szolgálat?

 

A „közösségi szolgálat” meghatározása: „szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása.”

 

Hol végezhető közösségi szolgálat?

 

 133. § (1) Középiskolában meg kell szervezni a tanuló közösségi szolgálatának teljesítésével, dokumentálásával összefüggő feladatok ellátását. A tanuló osztályfőnöke vagy az ezzel a feladattal megbízott pedagógus a tanuló előmenetelét rögzítő dokumentumokban az iratkezelési szabályok megtartásával nyilvántartja és folyamatosan vezeti a közösségi szolgálattal összefüggő egyéni vagy csoportos tevékenységet, amely alapján az Nkt.-ban az érettségi bizonyítvány kiadásának feltételeként meghatározott ötven óra közösségi szolgálat elvégzése igazolható legkésőbb a tanuló érettségi bizonyítványa kiadásának időpontjára.

(2) A közösségi szolgálat keretei között

a) az egészségügyi,

b) a szociális és jótékonysági,

c) az oktatási,

d) a kulturális és közösségi,

e) a környezet- és természetvédelemi,

f) a katasztrófavédelmi,

g) az óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös sport- és szabadidős területén folytatható tevékenység.

(3) A tanulót fogadó intézménynek a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott tevékenységi területen minden esetben, a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott esetekben szükség szerint mentort kell biztosítania.

 

Jelenleg az iskolában folyó közösségi szolgálat szervezeteit itt érheted el!

 

Mikor, milyen feltételekkel kell elvégezni a közösségi szolgálatot?

 

(4) A középiskola a 9–11. évfolyamos tanulói számára lehetőség szerint három tanévre, arányosan elosztva szervezi meg vagy biztosít időkeretet a legalább ötven órás közösségi szolgálat teljesítésére, amelytől azonban indokolt esetben a szülő kérésére el lehet térni.

(5) A közösségi szolgálatot az adott tanuló esetében koordináló pedagógus az ötven órán belül – szükség szerint a mentorral közösen – legfeljebb öt órás felkészítő, majd legfeljebb öt órás záró foglalkozást tart.

(6) A közösségi szolgálat teljesítése körében egy órán hatvan perc közösségi szolgálati idő értendő azzal, hogy a helyszínre utazás és a helyszínről hazautazás ideje nem számítható be a teljesítésbe.

(7) A közösségi szolgálat helyszínén a szolgálattal érintett személy segítése alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb háromórás időkeretben végezhető.

 

Hogyan kell dokumentálni a közösségi szolgálat tevékenységeit?

 

(8) A közösségi szolgálat során a tanuló naplót köteles vezetni, amelyben rögzíti, hogy mikor, hol, milyen időkeretben és milyen tevékenységet folytatott.

(9) A közösségi szolgálat dokumentálásának kötelező elemeként

a) a tanulónak közösségi szolgálati jelentkezési lapot kell kitöltenie, amely tartalmazza a közösségi szolgálatra való jelentkezés tényét, a megvalósítás tervezett helyét és idejét, valamint a szülő egyetértő nyilatkozatát,

b) az osztálynaplóban és a törzslapon a kijelölt pedagógusnak dokumentálnia kell a közösségi szolgálat teljesítését,

c) az iskola a közösségi szolgálat teljesítéséről igazolást állít ki két példányban, amelyből egy példány a tanulónál, egy pedig az intézménynél marad,

d) az iskola a közösségi szolgálattal kapcsolatos dokumentumok kezelését az iratkezelési szabályzatában rögzíti,

e) az iskolán kívüli külső szervezet és közreműködő mentor bevonásakor az iskola és a felek együttműködéséről megállapodást kell kötni, amelynek tartalmaznia kell a megállapodást aláíró felek adatain és vállalt kötelezettségein túl a foglalkoztatás időtartamát, a mentor nevét és feladatkörét.

 

Az iskolai eljárás rendjét itt olvashatod

 

A közösségi szolgálat törvényi háttere:

 

2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről, Magyar Közlöny 162. szám, 2011. december 29.

(Letölthető innen: http://jogszabalykereso.mhk.hu/MK11162.pdf)

 

Az ehhez kapcsolódó végrehajtási rendeletben a közösségi szolgálatra vonatkozó pontok a következők: 

(Letölthető innen: http://jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=154663.610156)